Bauhaus Budapesten

Az 1930-as és 1940-es évek legjellemzőbb budapesti építészeti stílusa a Bauhaus, amely a modern stílust, a gépek használatát és a felvilágosult funkcionalitást hirdette.

A Bauhaus építészet egyik központja Buda belső részén, Pasaréten található. Az 1930-as évek elején a stuttgarti modellhez hasonlatosan a főváros engedélyezte, hogy egy teljes utcát ilyen stílusban építsenek meg, különböző építészek és vállalkozók segítségével, akik pártolták a modern építészeti stílusokat.

A Bauhaus a 20. század első felének legjelentősebb művészeti intézménye, a konstruktív törekvések központja és gyűjtőhelye, amely nevelési módszerei és az alkotó művészet megújítása révén vált kiemelkedő szerepűvé. Alapja a “Bauhaus-eszme”. Walter Gropius szerint felelet arra a kérdésre, milyen képzettségre van szüksége egy művésznek ahhoz, hogy el tudja foglalni helyét a (gép)ipari társadalomban. A Bauhaus-eszme több mint csupán az iskolát irányító célkitűzés. Évtizedekre szóló szellemi program, még William Morris-tól induló és a századfordulón kibomló művészeti törekvések összegezése, alkotó módszer és alkotói magatartás. A művészet és ipar, a művészet és technika közötti szakadékot kívánta áthidalni. Egyszerre küzdött a művészet eszméjének fenntartásáért és a művészet korszerű eszközeinek a megtalálásáért. A formaképzés problémáit új módszerrel közelítette meg, felismerte, hogy a formálás, az anyagok, alakítási módok, lehetőségek és a funkció, a rendeltetés követelményeinek megismeréséből, feltárásából fakad. Az anyagok ismeretével és az azokban rejlő lehetőségek kutatásával új művészeti eszközöket adott tanítványai kezébe.